Felnőttkori szülő-gyerek kapcsolat Önismereti és önfejlesztő szeminárium
2023.november 19. vasárnap,
Szeretnél türelmesebb, megértőbb szülő lenni, de valahogy mégsem sikerül?
Úgy érzed, régebben annyira jól kijöttetek a gyerekeddel, de most mintha nem is ugyanaz az ember lenne?
Félsz, hogy nem vagy elég jó szülő? „Más biztosan jobban csinálja, hol rontom el?”
Elhatároztad, hogy nem leszel olyan, mint a szüleid voltak, de mégis ugyanazokat a sémákat követed, amiket gyerekként ki nem állhattál?
Néha elfog a tehetetlenség és nem tudod, mit tehetnél még, hogy valóban szót érts a gyerekkel?
Ha bármelyik kérdésre is igen a válaszod, akkor ez a szeminárium neked szól.
Antal OLivia Én-tudat fejlesztő tréner vagyok, személyiségfejlesztéssel foglalkozom. Munkám során sokféle emberrel dolgoztam már együtt egyénileg vagy csoportosan.

2 dolog összekötötte őket:
Az egyik, hogy mindannyian átélték a tehetetlenséget és hogy minden jó szándék ellenére sem tud a gyerekkel vagy a szülőjével jobb lenni a kapcsolata, a félreértések és sértődések újra és újra fellobbannak.
A másik, ami még fontosabb, hogy rájöttek, ha változást akarnak, nekik kell változtatniuk. Ezt a változást azonban lehetetlen akaratból, egyedül elérni.
Az önismereti munka nem határidős megoldásokat hoz és néha fáradságos munka, miközben úgy is érzed magad, mint Alice Csodaországban: „Aztaaa!” Ám amikor már megszabadulsz az állandó szorongástól, ha az életed tervezhetőbb és minden szempontból kielégítőbb lesz, ha átéled az elégedettséget, kiteljesedettséget, ha elárad benned és a szeretett fel- vagy lemenődben a boldogság – akkor azért mégiscsak megéri.
Ha választanod kellene a ezen területek közül, te min szeretnél leginkább változtatni, különös tekintettel a szülő-gyerek kapcsolataidra?
- Jobban ki akarok állni magamért
- Jobban be akarom osztani az energiámat, hogy jusson a munkára és a magánéletre is
- Logikusan át akarom látni a problémákat, de közben a megérzéseimre is jó lenne hallgatni
- Könnyebben akarok döntéseket hozni
- Kitartóbb akarok lenni, hogy amit elkezdek, be is fejezzem
- Nyitottabb akarok lenni az új tapasztalatok, élmények felé
- Tudatosabban akarom megélni a mindennapokat
Ennek az egynapos workshopnak a keretein belül a felnőttkori szülő-gyerek kapcsolat jobbá tételéhez keresünk eszközöket.
Megismerjük néhány fő alapvetését a Gestalt pszichológiának és a Mindflow módszernek, ilyen módon új nézőpontokhoz jutva. Mindeközben a Projektív Rajzvizsgálat néhány erre a témára alkalmazott gyakorlatát használjuk a saját élményű folyamatban megélt tudatosítás érdekében.
Ezen módszerek kombinálása lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy elmélyítsék az önismeretüket, fokozzák a tudatosságukat a felnőttkori és jelen-idős szülő-gyerek kapcsolataikról, és hatékonyabban kezeljék az esetleges konfliktusokat vagy nehézségeket. A workshop során a résztvevők olyan eszközöket sajátíthatnak el, amelyek segítségével mélyebb és egészségesebb kapcsolatokat építhetnek ki a saját gyermekeikkel vagy szüleikkel.
Projektív Rajzvizsgálat, mint gyakorlat a Gestalt megközelítésű önismeretben.
- Önkifejezés
- Szimbolizmus és metafora
- Jelen-pillanat-tudatosság
- Egészlegesség
- Tudatosság
- Érintkezés és ellenállás
A projektív rajztechnika alkalmazása egy újabb utat biztosít az önkifejezéshez és a tudatosság elmélyítéséhez. Lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy egyedi és kreatív módon foglalkozzanak belső világukkal, miközben a személyes fejlődés és önfelfedezés érdekében dolgoznak.
További nézőpontváltást ad a Mindflow módszer című könyvből kiemelt néhány alapvetés. A módszer szélesebb kontextusba segít helyezni a felnőttkori és jelenkori szülő-gyerek kapcsolatban a szerepeinket.
Ha a párkapcsolatodon is fejlesztenél, akkor gyere el a szombati szemináriumunkra is, bővebbet itt találsz róla >>
Nagy örömmel várunk, ha ez lesz az első önismereti utazásod, de új utakat és módszereket tudunk neked mutatni akkor is, ha már dolgozol magadon egy ideje, akár önfejlesztő módon, akár szakemberrel.
Esemény részletei
Felnőttkori szülő-gyerek kapcsolat Önismereti és önfejlesztő szeminárium
Dátum: 2023.11.19. vasárnap,
10:00-17:00 óra között
Helyszín: Budapesten, pontosítás szervezés alatt
Jegyár az alábbiakat tartalmazza:
- 1 napos elméleti és gyakorlati szeminárium
- A szemináriumon ajándékba kapod Tom Mögele: A Mindflow módszer című könyvét. Amennyiben már megvan a könyv, úgy egy 3500 Ft értékű kupont adunk, ami 2024. december 31-ig bármelyik szemináriumunk árába beszámítható.
- Kávé, tea, víz, aprósütemény
- Jegyzetfüzet, toll (hasznos, ha hozol plussz színes ceruzákat)
Megrendelő űrlap
Jelentkezési határidő és árak:
2023. november 6. 12:00 óra
1 személyes jegy: 55 000 ft 49 000 Ft
1 páros jegy: 110 000 ft 98 000 Ft
(A jelentkezés a befizetéssel válik véglegessé)
A helyszínen jegyvásárlásra nem lesz lehetőség.
Jelöld be, melyik szemináriumra kéred a jegyed
Az előadóról
Antal Lívia, Olivia a pszichológia területein képződve jutott el addig, hogy jelenleg részben egyéni konzultációkban, részben előadásokban támogatja az útkereső illetve az útjukon önmagukat kereső személyeket.
Képzéseit a Károli Gáspár Egyetem Mentálhigiénés Szakember valamint a Képi Kifejezési Pszichológia Rajzvizsgálati Szaktanácsadói szakain szerezte. Munkájában meghatározó a Norvég Gestalt Intézet 4 éves Gestalt konzulensi képesítése, valamint a Los Angelesi Gestalt Intézet nyári európai képzőtáboraiban megismert párkapcsolati modell.
A különböző módszertanokban megszerzett gyakorlati és elméleti tudás ötvözése különösen plasztikus folyamatokat engedett megélni az egyéni konzultációk keretein belül. Az évek alatti szép tapasztalatok és eredmények vezettek oda, hogy Olivia 2019 óta mini szemináriumok és előadások támogató keretrendszerében nagyobb csoportokkal is megoszt olyan tudás anyagot, amelyeket az egyén be tud illeszteni a saját önfejlődési folyamatába.